“Ha gyakran nézel önmagadba, tudod, hogy a sokféle gondolatod és zavaros érzésed közül a legtöbb nem is a tiéd: idegen programok, alattomos eszmék, erőszakos reklámok, kordivatok, újsághírek, önvédelmi reflexek, önáltatások, vakhitek. Valamennyien egy beteg világ hipnózisában élünk. Amikor először van egy saját gondolatod, az olyan, mint a fölébredés. Az önismeret ott kezdődik, amikor fölismerem, hogy szüntelen hazugságban élek, és önáltatásaimat minden nap és minden órában igyekszem leleplezni.” (Müller Péter)
Vajon hányan érzik manapság úgy, hogy életük börtön? Hányan gondolják, hogy a mindennapi mókuskerék, a társadalmi elvárások, kötelezettségek felőrlik? Vajon találunk kiutat a napi rutinból? Merjük-e az észérvek helyett szívünket követni? Felmerjük vállalni önmagunkat, hiányosságainkat, álarcok helyett? Kiállni a család, a barátok, és a tágabb ismerősök elé lemeztelenítve lelkünket? Őszintén nézünk végig egy napot, hányszor nem egyeztek gondolataink, meggyőződéseink, a tetteinkkel és kimondott szavainkkal.
Hogy mi áll ezek mögött? Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a hazugságok mögött? Hamis én-kép, illúziók tömege, szégyen, értéktelenség érzése, és kishitűség.
Nekem nem jár szeretet. Engem senki sem tisztel. Senki nem fogad el olyannak amilyen vagyok. Mindig mindenki félreért.
A legfontosabb azonban az, hogy Nem hagyhatom, hogy megismerj, mert ha megismernél, nem tudnál szeretni.
“A legnagyobb baj az, hogy sohasem tudjuk egymásról biztosan, ki kicsoda. Az emberek összejönnek, összetársulnak, széjjelmennek, kavarognak, és sohasem tudják biztosan, hogy ki az, aki mellettük van. Ki az? Igen, ez a legnagyobb baj, látod, a világon. Csak néha tudják meg egymásról az igazat. Néha.” Vass Albert
Ezek a gondolatok, érzések mind mind arról árulkodnak, hogy félünk. Az, hogy valójában mitől a következő kérdések megválaszolása után kiderül.
Játszunk.
Fogalmazd meg egy félelmedet. Félek attól hogy………………………..( nem fogadnak el. Ha kimondom, akkor megharagszik, kirúg… Ha megteszem akkor…… Ha magamat adom akkor…. Stb)
- Mert mi történik akkor?
- És utána mi lesz, hogy érzed magad?
- Hogyan fog ez az életedre hatni?
- Ha ez megtörténik utána mi lesz?
- És utána?
- És utána?
- És utána?
- És utána?……
Kérdezd addig magad, míg elfogynak a kérdések és válaszok. Mit találtál? Mi áll valójában a félelmek mögött?
Ha jól kérdeztél valószínűleg a megsemmisülésig jutottál, mert a legtöbb félelem mögött ez áll. Ha gondolod próbáld ki.
Akkor most megkérdezhetjük magunktól, hogy vajon milyen istenkép él bennünk mélyen. Nem arra gondolok, hogy milyennek képzeled. A tudatos és tudattalan istenképünk a legtöbbször ellentétes egymással, melynek eredete korai gyermekkorunkból származik, a kialakulása oda vezethető vissza. Az ősbizalom, a biztos kötődés, az önálló életképesség (autonómia), a kezdeményezőkészség alapstruktúrái az 5. életév előtt beépülnek (Erik H. Erikson fejlődéselmélete). Mindezek hiányában kialakulhat az élettel és önmagunkkal szembeni alapvető bizalmatlanság, kétségbeesés, masszív fásultság és lelki bénultság, melyek az évek múlásával párkapcsolati és munkahelyi kudarcokhoz vezethetnek. Ezek lesznek azok a láncok, rácsok, melyekben aztán a börtönéveit tölti mindenki. Te hány évre ítélted magad?
Félelmeink, görcseink nagy súllyal nehezednek ránk, és korlátokat szabnak nekünk. Fel kell ismernünk, félelmeink üzenetét. Erre csak akkor leszünk képesek, ha szívünket, lelkünket képesek vagyunk kitárni, és segítséggel, vagy anélkül megkeressük a gyökerüket. A spirituális fejlődés ott kezdődik, amikor felismerjük, hogy míg anyagi testben élünk, mindig lesznek kisebb félelmeink, de ezzel egyidejűleg azt is felvállaljuk, hogy erőinkhez mérten javítunk helyzetünkön, és az esetek nagyobb részében vállaljuk önmagunkat. Hiszen, hogyan is lehetne boldog az, aki szerepeket játszik?
Loyolai Szent Ignác szavai jutottak eszembe búcsúzóul: Az igaz Isten mélyen rejlő törekvéseinkben és az élet és a szeretet utáni ősi vágyainkban találkozik velünk.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: