Ne a változástól, az állandóságtól félj!
Lao-ce
Egyéni konzultációk során gyakran találkozom azzal a ténnyel, hogy
mennyire ragaszkodunk a megszokott életünkhöz. Mennyire félünk változtatni? Nagyon. Nehéz elengedni, még akkor is ha tudjuk, hogy csak így tudunk új dolgokat, embereket… beengedni életünkbe.
Egy teli könyvespolcra sem fér fel semmi, csak ha néhány könyvet leveszünk.
Az ellenállás a ragaszkodás mélyen gyökerezik bennünk. Emlékeztetnünk kell magunkat minden pillanatban, -és főleg, ha nem akarunk kilépni komfortzónánkból- hogy a változásban ott van a lehetőség. Lehetőség, valami újra, feltéve ha engedjük.
Azt gondolom ehhez hit, elfogadás, és bizalom szükségeltetik. Félelemből nem lehet!
Elfogadás, elsősorban önmagunk iránt. Tudnunk kell, hogy csak azt vagyunk képesek elfogadni, amit ismerünk. A felületes megismerés itt nem elég, mert a maradék vakfolt ismét félelmeket gerjeszt bennünk. Csiszolni kell magunkat, hibáinkat, de elsősorban megismerni.
Ahogy egyre mélyebben haladunk önmagunkban, egyre jobban feltárjuk színeinket, és felismerjük azt az árnyalatot, amivel általunk is színesedik a világ!
Lassan megtanuljuk elengedni a mankókat, a félelmeket, feloldani hitrendszereinket, és egyre inkább tágulunk.
Megszületik a szerethetőség, az értékesség érzése önmagunk, mások, és az élet iránt.
Gyönyörű feladat! Ébredés…
“Ne féljen boldognak lenni. (…) Talán ez az emberiség nagy nyavalyája: nem a fájdalom, hanem a félelem, amely megakadályozza, hogy boldog legyen.”
Márai Sándor
